A

A Csillagok között

Űrhajó landol, hírt hoz a Marsról, egy másik épp a Holdra ér...
Vakmerő álmok valóra váltok: miénk lesz a Mindenség!
A csillagok között milyen csöpp kis pont az ember,

a csillagok között mégis elindult az ember,
Van-e út, min győz az értelem?
Van-e vég, vagy csupán végtelen?
A csillagok között, miket senki sosem látott,
A csillagok között keresünk egy új világot
S ez a vágy: ez a megismerés, jóbarát, hidd el, nem is kevés, nem is kevés...!

Új remény, mely díszbe öltözött,
Messzi fenn, a csillagok között...
Bolygórendzerünk jelt adott nekünk,
s keressük a messzi célt
Nemcsak látomas, nemcsak álmodás: miénk lesz a Mindenség!

A csillagok között milyen csöpp kis pont az ember,
a csillagok között mégis elindult az ember,
Van-e út, min győz az értelem?
Van-e vég, vagy csupán végtelen?
A csillagok között, miket senki sosem látott,
A csillagok között keresünk egy új világot
S ez a vágy: ez a megismerés, jóbarát, hidd el, nem is kevés, nem is kevés...!
Új remény, mely díszbe öltözött,
Messzi fenn, a csillagok között...

 

A Fény városa

Hófehér házfalak,
Otthonok zöld fák alatt a kertben,
És az utcán sok virág...
Nagy terek, kis padok,
S az emberek mind boldogok köröttem!
Nézd a fények városát!

Fölötte tűz a napfény, felhőtlen az ég,
Bárhova nézel, nincsen folytó szürkeség,
A mesék mindig szépek,
Nincsenek ellenségek, csak barát!
Csak jó barát vár mindig itt reád!

Élj a fény városában,
És én élek majd veled!
Élj a fény városában,
Boldog lesz az életed!
Élj a fény városában,
Ami még álomvilág!

Ismerd meg a vágyakat,
Álmodd meg az álmokat,
És közben idd a valóság borát!

Álmodozz énvelem,
Osztozunk a végtelen örömben!
Nézd a fények városát!

Élj a fény városában,
És én élek majd veled!
Élj a fény városában,
Boldog lesz az életed!
Élj a fény városában,
Ami még álomvilág!

Szemeink, mint égitestek vonzódnak a fény, a fény után,
A sötétet messze űzni első fontos dolgunk ez csupán,
Ez a város lesz a bölcső, melyben felnő egy új nemzedék,
Hol a percek néked adják mindazt, ami jó és ami szép!

Gyere, gyere, kezdjünk bele, ne akard, hogy várjunk még!

Élj a fény városában,
És én élek majd veled!
Élj a fény városában,
Boldog lesz az életed!
Élj a fény városában,
Ami még álomvilág!

 

Ajtóm tárva

Nincsen más örömöm
Csak a szemed,
Hogyha néha rám nevet...
Ha távol járom utam,
Minden álmom féled suhan!

A Sorstól kérdem:
Miért kell nékem
nélküled élnem,
Óh, miért?

Mért kell oly távol,
Égve a vágytól,
Évekig várnom semmiért?

Jöjj hát, kérlek jöjj hát,
Vár rád boldog szerelem!
Karjaimba belesímulva
Megpihensz majd csendesen!

Vagy talán olcsó játék volt csak egész,
S valaki vár nap-nap után?
Hagy így van, elmegyek,
De jól vigyázz, nem feledek!

S ha egyszer hozzám menekülsz,
És házamban vigaszt keresel:
Ajtóm mindig tárva, s itt a bálvány
Teleszel! Ajtóm mindig tárva!
Soh‘ sincs zárva!

A Közöny

A szellem szólt ott fönn, hogy mehetünk
A földön jó embert keresünk
Ki átéli a társ örömét
És nem érti a más közönyét

Hát indult, s elmúlt pár ezer év,
S hogy mért nem fáradt már bele rég?
Mert van még, kinek szíve él,
A társa gondja benne ég
Van ilyen. Ó, van ilyen!

Békében csak így köszönünk,
Mért jár hát oly rég a közönyünk
Mért jár háború, meg a könny,
Hogy elmúljon a közöny.

A szellem szólt ott fönn, hogy mehetünk
A földön jó embert keresünk
Mert van még, kinek szíve él.
A társa gondja benne ég
van ilyen. Ó, van ilyen!

Békében csak így köszönünk,
Mért jár hát oly rég a közönyünk
Mért jár háború, meg a könny,
Hogy elmúljon a közöny.

A szellem szólt ott fönn: mehetünk
A földön jó embert keresünk
Mert van még, kinek szíve él,
A társa gondja benne ég

Mert van ilyen, ó van ilyen
Ó, van ilyen, ó, van ilyen!
ó keresem!

 

A Mosolyod még él

A mosolyod még él, mint árny kisér
Még mosoly nem is volt talán ily szép
A feledés mint sűrű hó, lehullt
Csókjainkra ráborult a múlt
Hogy mi volt az egész? Kaland vagy más?
Egy pillanatnyi hév vagy lángolás?
Álom volt? már nem tudom... Tán lattalák egy
hajnalon... De míg az utam járhatom
A mosolyod kisér,...

 

A Nagypapám nagy vagány

A nagypapám egy nagy vagány.
Fölényes arcal néz le rám.
Mit értesz öcsi a nőkhöz?
Figyelj tehát jól reám!

Nem a hosszú haj, szakál sem a pénz,
hanem a sétabot, s a tiszta ész
ez imponál a nőknek,
s a célba csak ezzel érsz.

El is indult ő a parkban,
és megáll a józan ész
a sok csinos nő Hmm kacéran
az öregapámra néz.

Hej, de büszke most a nagypapám
látod öcskös ez a módi ám
fogadd meg a jótanácsot mindig,
s nőügyekbe hallgass rám.

El is indult ő a parkban,
és megáll a józan ész
a sok csinos nő Hmm kacéran
az öregapámra néz.

De elkomorult a nagypapám
Ó, a mosolya elhervadt az arcán,
mert közbeszólt a végzet
a kardos, szigorú nagymamám.

Mert közbeszólt a végzet
a kardos, szigorú nagymamám.

 

A Papa meg a lánya

Mit mondjak, barátom, csodás a lány,
Nem látsz a világon ilyet talán,
Forrongott Siófok, úgy csodálta őt,
Tört szívek hevertek csepp cipők előtt,
Míg vonultak ők…csak együtt.

A papa meg a lánya
A papa meg a lánya
A papa meg a lánya,
Mily gyönyörű kép.

Egyik nap kilestem…magányosan…
Rátörtem: Imádlak halálosan!
Megdöbbent szemében kis reménysugár,
De sajnos felénk jött a papája már!
Ah, micsoda kár! És elment.

A papa meg a lánya
A papa meg a lánya
A papa meg a lánya,
Mily gyönyörű kép.

Fess fickó nyakába borult a lány,
„Hé, kislány, ki volt ez?” „Papám csupán!”
„Hát akkor a másik, az kid volt Neked?”
„Ó, őbenne megismerted a férjemet!”
Jópofa gyerek…! Ki hinné.

A papa meg a lánya
A papa meg a lánya
A papa meg a lánya,
Mily gyönyörű kép.

Pásztázom naponta uccák sorát,
Több ízben találok ilyen csodát,
Pálcát nem török rajta morálisan,
De mondjuk, hozzáfűznék globálisan
Egy gyönyörű dalt, csak azt, hogy

A papa meg a lánya
A papa meg a lánya
A papa meg a lánya,
Mily gyönyörű kép.

 

A Százlabú dilemmája

Minden nap kezdetén felkeltem
és kitört rajtam a frász.
A földön, az ágyam előtt
száz koszos cipő, ettől a hideg ráz.

Ó, ez a cipőpucolás egy embernek
például egészen má-á-ás.
Cipőinek száma mindössze kettő,
néhány perc és teljes a tisztaság.

De a százlábú sorsa olyan nehéz,
minden nap ötven pár cipő pucolásra vár.
Volt egy gondolatom, mely olyan merész,
hiszen itt százlábúnak cipőben járni kár.

Eltelt egy rövid idő,
s megvalósítottam az ideá-á-át:
Az gúnyoljon ki, aki még egyszer
engem ebben az életben cipőben lát.

De a százlábú sorsa olyan nehéz,
minden nap ötven pár cipő pucolásra vár.
Volt egy gondolatom, mely olyan merész,
hiszen itt százlábúnak cipőben járni kár.

De a százlábú sorsa olyan nehéz,
minden nap ötven pár cipő pucolásra vár.
Volt egy gondolatom, mely olyan merész,
hiszen itt százlábúnak cipőben járni kár.

Ó, nagyon kár! Ó, nagyon kár!

 

A Tegnapok

Azt hidted, hogy elhagyott a múltad
tőled elfújt minden rosszat a szél.
Indulnál egy új úton előre
ahogy minden ember újat remél.

El ne hidd, hogy nyomtalanul élhetsz
minden percnek roppant súlya lehet.
Boldogságod összefügg a múlttal
jó is rossz is együtt él veled.

Nem múlnak el a tegnapok
Rádtörnek majd a tegnapok
Írányítják a tegnapok
a holnapot...

Azt hidted, hogy becsukod az ajtót,
s akkor máris minden kívűl marad.
Azt hidted, hogy az jön csak be hozzád
aki szeret és van hozzá jó szavad.

El ne hidd, hogy emlékeid kérdik
mikor jó a látogatás neked.
Boldogságod összefügg a múlttal
jó is, rossz is együtt él veled.

Nem múlnak el a tegnapok
Rádtörnek majd a tegnapok
Írányítják a tegnapok
a holnapot...

Nem múlnak el a tegnapok
Rádtörnek majd a tegnapok
Írányítják a tegnapok
a holnapot...

 

A Vén eperfa

Van egy régi ház egy völgy ölén,
Ott szövődött száz tarka regény,
A múlt jó ízét, most is érzi szám,
De sok édes gyümölcs nőtt a vén eperfán.

Itt már más az ég,
És nem süt a nap úgy mint rég,
Az itteni gyümölcs mindig savanyú.

De ha régen valami bánat ért,
hozzá futottam vigaszért,
S lombjai alatt elmúlt a bú.

Álmaimban éjjel visszaszáll a múlt hozzám,
Öreg jó barátom, a régi kedves eperfám.

Oly régen volt, az idő elszállt,
De a régi kert, mindig visszavár.
Hűtlen szívem, végre visszatért,
De későn jöttem, mert a fa már nem élt.

Gyümölcsöt nem adott már,
Koronája oly kopár,
S ága közt őszi csend lapul,
És sápadt szomorú nap levél,
Az eperfáról porba lehull.

Álmaimban éjjel visszaszáll a múlt hozzám,
Öreg jó barátom, a régi kedves eperfám.

(próza:)
Mennyit ültem a fa alatt, csendben.
S az ágak közt, a szél dalolt csupán.
Elmentek ők... elhagytak engem.
Az álmok, remények, s az eperfák.

Itt már más az ég,
És nem süt a nap úgy mint rég,
Az itteni gyümölcs mindig savanyú.
De ha régen valami bánat ért, Hozzá futottam vigaszért,
S lombjai alatt elmúlt a bú.

Álmaimban éjjel visszaszáll a múlt hozzám,
Öreg jó barátom, a régi kedves eperfám.

 

Adj nekem egy éjszakát

Arcod minden mosolyát,
Hajad fénylő bársonyát,
Érintését kezednek,
Add nekem, hogy szeressek!

Adj nekem egy éjszakát!
Úgyis annyit vártam rád.
Ne kössön az adott szó,
Addig maradj, amíg jó!

Adj nekem egy éjszakát,
És holnap ne menj majd tovább!
Ne kössön az adott szó,
Addig maradj, amíg jó!

Új éltető nappalok,
Új és újabb éjszakák!
Hűs, harmatos hajnalok
Várnak talán még reád.

Adj nekem egy éjszakát!
Hisz úgyis annyit vártam rád!
Ne kössön az adott szó!
Addig maradj, amíg jó!

Új éltető nappalok,
Új és újabb éjszakák!
Hűs, harmatos hajnalok
Várnak talán még reánk.

Adj nekem egy éjszakát!
Hisz úgyis annyit vártam rád!
Ne kössön az adott szó!
Addig maradj, amíg jó!

Adj nekem egy éjszakát!
Hisz úgyis annyit vártam rád!
Ne kössön az adott szó!
Addig maradj, amíg jó!

 

Ahogy lépted koppan

Lépted ahogy koppan,
Szívem vele dobban,
Ahogy teutánad megyek én,

Szép lehet az arcod,
S bársonyos a hangod,
S biztos, hogy a szemed csupa fény.

Ó, az alakod,
Az nem csak formás,
Nekem ritmus és zene az a mozgás,
Ahogy ringva lépsz, suhansz tovább.

Színes neonfények,
Ők is téged néznek,
Vajon ki is lehetsz igazán,

Még mögötted lépek,
Álmokat idézek,
Honnan jössz te ismeretlen lány.

Milyen közel vagy,
S mégis milyen messze,
Hacsak látnám az arcodat egy percre,
Talán évek óta várok rád.

Szinte látom,
Ahogy megállsz,
Lassan megfordulsz felém,
Szemed csillog, ahogy vársz,
Amíg hozzád érek én.

És a csókunk,
Közben csillaggá változik,
Száz neonfény.

Lépted ahogy koppan,
Szívem vele dobban,
Ahogy teutánad megyek én,

Mégis, szinte kérlek,
Ne érezd, hogy nézlek,
Ne állj meg és ne fordulj felém.

Ha a képzeletem szebbnek látott,
Jobb ha nem ismerem a valóságot,
Jobb ha nézlek,
Hogy suhansz tovább.

Lépted ahogy koppan,
Szívem vele dobban,
Ahogy teutánad megyek én,

Mégis, szinte kérlek,
Ne érezd, hogy nézlek,
Ne állj meg és ne fordulj felém.

Ha a képzeletem szebbnek látott,
Jobb ha nem ismerem a valóságot,
Jobb ha nézlek,
Hogy suhansz tovább.

Amíg el nem tűnsz,
Oly jó így nézni rád,
Nézni rád.

 

Alomlány

Nem a kenyerem a szép szó a vallomás
Mégis vállalom azt, hogy te vagy senki más
Nem is tehetek másképp, hozzád köt ezer emlék
Fogva tart ez a régen várt varázs

Ujjaid nyomán Bőröm szinte lángra gyúl
Mikor átölelsz torkom is úgy elszorul
Szívem kihagy egy percre, pedig nem intem csendre
Aztán dobogni újra megtanul

Álomlány köszönet érte, hogy így szeretsz
Hidd el, hogy arról te nem tehetsz, ha egyszer véget ér
Álom lány, örülj, ha boldog a pillanat,
De azért sírni már nem szabad, ha egyszer véget ér

Türelmetlenül várom azt, hogy érkezel
Biztatom magam nemsokára itt leszel
Mindig ugyanúgy várlak, mindig vágyom utánad
Boldog vagyok, ha itt vagy már közel

 

Annyi arc ismerős

Annyi arc ismerős egy tévébuliban
Nem tudom, hogy ki vagy, de kedves arcod van
Tekints rám, s én reád Jól esik nekünk
Igyunk egyet ketten, és továbbmegyünk

Annyi arc ismerős, vagy tán mégsem az
Merre is láttalak, s volt-e ez, meg az
Tekints rám, s én reád, jól esik nekünk
Sétáljunk egymással, és továbbmegyünk

Annyi arc ismerős, menjek bárhova
Hogyha most marasztalsz nem megyek haza
Tekints rám, s én reád, jól esik nekünk
Köszönjünk egymásnak és továbbmegyünk

Annyi arc ismerős, akárhol vagyok
Örvendek jó barát, ha rád találhatok
Tekints rám, s én reád, jól esik nekünk
Beszéljünk egymással és tovább megyünk

Annyi arc ismerős szilveszter éjszaka
Kínálj meg malaccal, s nem megyek haza
Pezsgő is durranjon, essen jól nekünk
Koccintsunk most egyet, és tovább nem megyünk innen sehova

Annyi arc ismerős, mi is azok leszünk
Koccintsunk most egyet, vidámak leszünk
Koccintsunk hát kétszer s boldogok leszünk
Koccints te is végül, és táncolj, táncolj most velünk.

Arc

Bejön egy arc, és nem megy többet el
Egészen behajol a képbe
Tapogatódzó ujjunk alatt ver
A homlok érverése
Nem gondoltuk, hogy ez lesz az az arc
Nem néztük jól meg az ablakkeretben
De tarkójára tűz a nap
És értjük őt már egyre fényesebben
Nem gondoltuk, hogy ez lesz az az arc
Szabálytalan az orra szára
De közelebb jön, s pontosan
Kirajzolódik mindegyik vonása
Most hátulról kap megvilágítást
Úgy fölragyognak könnyű ujjai
Bejön, leül, levetkezik
És nem tudjuk már elbocsátani

Атомный век (Az Atomkor)

Атомный век.
А шар земной кружит и кружит -
И с музыкой, что всюду звучит,
И с голубою тишиной.
Рождены мы
В атомный век,
А этот век, представьте таков:
Он создан для машин и стихов,
Он умный, он и озорной.

Потому что
Cердце и земля
Нам даны не зря
В этот непокорный век.

В атомный век
Не хватит электронных машин,
Чтоб на вопрос ответить один:
Меня ты любишь или нет?
Как узнать мне?
Атомный век,
И он одет в неоновый свет,
А я гадаю, да или нет?
Кто мне сумеет дать ответ!

Потому что
Cердце и земля
Нам даны не зря
В этот непокорный век.

Да или нет?
Обычные сорва: да и нет,
Звучат на все вопросы в ответ
И да, и нет - слова любви.
Что ты скажешь -
"Да" или "Нет".
Великие слова: да и нет!
Одна ты можешь дать мне ответ,
Лишь ты - таков закон Земли.

Потому что
Cердце и земля
Нам даны не зря
В этот непокорный век.

Вечный вопрос,
И в мире нет важней ничего,
И люди все решают его
Всегда, какой бы ни был век,
Даже если
Атомный век,
Но человек всегда человек!
И в музыке летящих ракет
Звучат все те же да и нет.

Потому что
Cердце и земля
Нам даны не зря
В этот непокорный век.

 

Az első szerelem

Néhány nyíló szóvirág,
Lassan eszmélő világ,
Furcsa, kábult közelség,
El nem múló gyöngeség.
Néhány félénk vallomás,
Boldog, hű szemvillanás,
Féltve őrzött érzelem:
Ennyi az első szerelem.

Az első szerelem olyan, mint egy álmodás,
Az első szerelem legfeljebb egy kézfogás,
Az első szerelem mégis szebb a többinél,
Az első szerelem mindhalálig elkísér.

Néhány félénk vallomás,
Boldog, hű szemvillanás,
Féltve őrzött érzelem:
Ennyi az első szerelem.

Néhány titkon írt levél,
Hulló könnycsepp semmiért,
Máskor mosoly hirtelen:
Ennyi az első szerelem.

Oh az első szerelem olyan, mint egy álmodás,
Az első szerelem legfeljebb egy kézfogás,
Az első szerelem mégis szebb a többinél,
Oh az első szerelem mindhalálig elkísér.

 

Azért vannak a jobarátok

Az esőt felszárítani úgy sem tudod
A szelet megfordítani úgy sem tudod

Ujjaid közül a kor
Úgy száll mint szürke por, és a perc hordja el

Azért vannak a jó barátok
Hogy a rég elvesztett álmot
Visszahozzák néked majd egy szép napon
Azért vannak a jó barátok
Hogy az eltűnt boldogságot
visszaidézzék egy fázós alkonyon.

Az álmot meg nem álmodni úgy sem tudod
Az érzést elhallgattatni úgy sem tudod
Ujjaid közt a kor
Úgy száll mint szürke por, és a perc hordja el

Azért vannak a jó barátok
Hogy a rég elvesztett álmot
Visszahozzák néked majd egy szép napon
Azért vannak a jó barátok
Hogy az eltűnt boldogságot
visszaidézzék egy fázós alkonyon.
 
Azért vannak a jó barátok
Hogy a rég elvesztett álmot
Visszahozzák néked majd egy szép napon
Azért vannak a jó barátok
Hogy az eltűnt boldogságot
visszaidézzék egy fázós alkonyon.

Azért vannak a jó barátok
Hogy az eltűnt boldogságot
visszaidézzék egy fázós alkonyon.
 
 

Azt súgta a szél

 

Azt súgta a szél, hogy elmentél.
Elválaszt víz és föld, sok határ
Magányos éjszakákon mégis látlak,
Mert gondolatom hazajár.

Múlt éjjel szólt hozzám egy hang:
Szerelmed elhagyott rég, másra vár.
Nem hittem el, de sajnos az úton
Beszélt hozzám a szél, ki arra járt.
Azt súgta a szél, hogy elmentél.

Egy hazug álomban éltem eddig én,
Mert tévesztett a rózsaszín ágy.
A szelíd álarc mögött az igazi az
A hamis csalfa lány.
Megtört a varázs, és a könnyem hull,
De a józan mindig remél.
Keserű könnyem és a rút felhőt
Majd elfújja a szél.
Azt súgta a szél, hogy elmentél.