B - E

Bárhol is élsz

Még minden oly sötét,
De az éjjel ködét,
Kettészakítja majd egy fénysugár,
Érzem,hogy eljön még felém,
Valaki, akihez ez a dal örömök panasza száll.

Bárhol is élsz, jövök érted,
Mert nélküled én mit is érek,
Veled jó, ami rossz, veled szép, ami fáj,
Ha te rám mosolyogsz, többé nincs akadály.

Két kicsi pont a sötétben,
A két szemed ég szelíd fényben,
Sugarát nem adnám soha már semmiért,
Legyen hát ez az év örökké az enyém.

Két kicsi pont a sötétben,
A két szemed ég szelíd fényben,
Sugarát nem adnám soha már semmiért,
Legyen hát ez az év örökké az enyém.

 

Bugi-vugi nosztalgia

Felnőtt már a banda, mely akkor volt gyerek
Mikor bugit jártak az őstinédzserek
Még is minden szívben a ritmus úgy dobol
Hogy el sem hinnéd
Milyen kár nem vagy tini, ó, csak voltál
Zongorán az ujjak megszédítenek,
Boldog vagy, ha halod
A ritmus képleted

Ha diszkóklubba tévedsz,
és bugi-vugit jászának,
a múltad újra felébred,
és felébreszti vágyadat

a bugi-vugi mindig felkavar,
felráz téged aztán eltakár
a lábad járja a ritmusát,
és önmagától megy tovább,
mert érzi ezt az új nosztalgiát

Szinkópáktól mentes és roppant egyszerű
Nincsen benne édes és nincsen keserű
Még is minden szívben a ritmus úgy dobol
Hogy el sem hinnéd
Milyen kár nem vagy tini, ó, csak voltál

Hogyha bugit hallasz, az illemet felrúgod,
Feltámad mint régen, az inga basszusod

Ha diszkóklubba tévedsz,
és bugi-vugit jászának,
a múltad újra felébred,
és felébreszti vágyadat
a bugi-vugi mindig felkavar,
felráz téged aztán eltakár
a lábad járja a ritmusát,
és önmagától megy tovább,
mert érzi ezt az új nosztalgiát

(4x) A rock and roll bugi

mert érzi ezt az új nosztalgiát

 

Cirkusz

Cirkusz kell a népnek!
Szenzációs mutatvány!
A rivaldában égek,
nevem a Hős Idomár.

A tigris bősz, ha támad,
a ketrecrács körbezár!
Ma nyugtalan az állat,
és fél a Hős Idomár.
Hej-ó! Hej-ó! Hej-ó!
A vad lopózva lép,
lendül a tűzkarikán.
Az élet itt a tét.
Ettől olyan érdekes a szám!
A tigris még simul,
de nem kell sok és sárba ránt.
Még egy perc és tép vadul,
ezért hívják úgy, hogy Sárga Láng.

Igényes néző!
Otthon lágy lakkpapuccsal kelsz,
s itt húsz forintért tőlem
egyre többet követelsz.
Most vért remélsz, hé!
Vad tűzben égsz,
de az utcán, az utcán
még egy kutyától is félsz.
Hej-ó! Hej-ó! Hej-ó!

Cirkusz kell a népnek!
Szenzációs mutatvány!
A rivaldában égek,
nevem a Hős Idomár.

A tigris fél ma tőlem,
de mi lesz még ezután?
Ma nyugtalan az állat,
és fél a Hős Idomár.
Hej-ó! Hej-ó! Hej-ó!
A vad lopózva lép,...
...még egy kutyától is félsz.
Hej-ó! Hej-ó! Hej-ó!

A karma tőr a bőrben,
de még él a Hős Idomár.
A karma tőr a bőrben,
de még él a Hős Idomár.
Hős Idomár, Hős Idomár,
Hős Idomár, Hős Idomár.
Meghal talán, meghal talán.

 

Cry

Cry if this is the only way
Teardrops will help to pay
for dreams that can’t come true
Cry, Cry if you’re feeling low
Must give life another go
Don’t say that you are blue

Cry, Cry as you carry our love
Cry if it’s the end of the world
Cry here but never say die
Cry, Cry if your dreams are grim

Time is a hollow stream
But life is worth the try
(Cry this is the only way
Teardrops will help to pay
for dreams that don’t come true)

 

Csak egy szál gitarrál

Csak egy szál gitárral…megyek én az éjnek,
Ez az utca, ahol lakik ő,
Emberek még járnak…gyanakodva néznek…
Ez a ház, ahol él vele ő,
Ez az ablak, ahol még világos van,
Ez választ el tőle engem…
És a fény…
Csak egy szál gitárral…dűlök én egy fának…
Szomorú a világ az idén.
Lalalalalalalalalalala
Lalalalalalalalalalala
Férjhez ment inkább ős is a kényelemhez,
A biztosat választotta mégis ő,
Odalép a rendőr…
Haza kéne mennem,
Hiszen későre jár az idő.
Lalalalalalalalalalala
Lalalalalalalalalalala
Lalalalalalalalalalala
Olyan mindegyis,
Hol lakik ő.

 

Csináld a nagy hókusz-pókusz

Csináld a nagy hókuszpókuszt
Fűzd az agyakat!
Kicsit hazug vagy
Hát az nem segít
Nagyot, hazudj,
És komplett elhiszik,

Etesd a sok lótuszfaktuszt
Szórd a hamukát
Mindig a fennkölt
Eszmék papja légy!

Míg ők az áment rábólintják
Győz a humbug, győz a gazság,
Győz a butaság, Ilyen ez a világ

Csináld a nagy hókuszpókuszt
Kell a szavalat
Teli pofából nyomd a szöveget
Járjon a szád úgy,
mint a kacsa segg

Bevált a nagy sírás-rívás
Bőgd el magadat
Más arcra könnyed
Könnyen könnyet csal

Csináld a nagy hókuszpókuszt
Szépen hízelegj
S a főnök úrnak
– bár nem vagy b*zi -
Jobbról és balról
jár egy nagy puszi!

Pökhendi mód, habzó szájjal
Játssz egy ripacsot
A vége az lesz
Paff lesz már a nép

Polgári erkölcs, az csak maszlag
És ha nem blöffölsz, rád sem basznak
Győz a hülyeség,
Áldást ad rá az ég!

Csináld a nagy hókuszpókuszt
Játszd meg magadat
Légy hát egy elvhez hű
Ne válogass!
Mindig egy kormánypártot
Támogass!

Keresd a kis titkos cinkos
hátsó kapukat!
Mert minden hátsó ajtó
nyitva áll

Légy csirke tolvaj vagy főgóré
Ha jó a nexus, minden oké
Győz a boríték – Bélelt boríték
És ha nem elég, Győz a korrupció!

 

Dörög az ég

Dörög az ég, lecsap a kéklő villám
Süvít a szél, habokat ver a hullám
Sziklákat mardos, százszor is nekirohan

Dörög az ég, fiatal fákat tép ki
Remeg a Hold, megtanul ő is félni
Tajtékzik minden, támadnak égi erők

És a parton ott állok én

Dörög az ég, tombol a szörnyű orkán
Nem futok el, nem ijeszt semmi reám
Fásult a lelkem, elhagyott a kedvesem

Én a kedvest hol keressem
 

Ebred a város

Ne keresd a napnak fényét éjjel sohasem
Mert a holdnak udvarában alszik csendesen
Hajnali szél oldja majd le nehéz láncait
És átadja az alvó város képzelt kulcsait

Ébred a város, a járda most még álom illatos
Ébred a város, elindul a sárga villamos
Ébred a város, a házmester már serényen seper
Ébred a város – új nap hoz egy új napot közel

Kitárulnak mind az ajtók és az ablakok
Hangos lesz az utca, amely eddig hallgatott
Minden ember arcára a mosoly költözik
Széthintve a szeretetnek apró szirmait

Ébred a város, a járda most még álom illatos
Ébred a város, elindul a sárga villamos
Ébred a város, a házmester már serényen seper
Ébred a város, új nap hoz egy új napot közel

Ébred a város, elárasztja újabb fényözön
Ébred a város, nagymamától unoka elköszön
Ébred a város, új tüzet szít régi vaskohó
Ébred a város, új szót tanul minden nebuló

Ébred a város, új reménynek magját hinti el
Ébred a város, hirdeti, hogy ma is élni kell

 

Ebredj

Ébredj, ébredj fel, az óra oly közel!
Ébredj, ébredj hát, s a kérdést döntsed el!
Nincs már sok idő, felhős az ég a jelen alkonyán,
Hidd el, hidd el, nem nő fű a harag lábnyomán!

Ébredj, térj le, mert ez az út a semmibe vész!
Ébredj hát, mert az anyag kezében élsz!
Nincsen már erőnk, sötét az ég a század alkonyán,
Hidd el, hidd ó, hidd el, nem nő fű a harag lábnyomán!

Ébredj, forr a Föld, s az erő ütni kész!
Ébredj, legyen újra úr a józan ész!
Elkopott az idő, végy hát erőt a gyűlölség szaván,
Hidd el, hidd ó, hidd el, nem nő fű a harag lábnyomán!

Néma tájat láthatsz álmodban,
Halott madarat az üszkös ágon,
És a régi házad vaksi ablakát!
Mozdulatlan minden, mert nem él,
Nem rebben már semmi, csak a szél,
Elpusztult mezőnek hamvát szórva rád!

Új magot a föld hiába vár,
Semmit érlel majd a napsugár!
Hát ébredj fel, most tenni kell,
Ne engedd, hogy meghaljon,
Hát ne engedd, hogy meghaljon a nyár!

Ébredj, forr a Föld, s az erő ütni kész!
Ébredj, legyen újra úr a józanész!
Elkopott az idő, végy hát erőt a gyűlölség szaván,
Hidd el, hidd ó, hidd el, nem nő fű a harag lábnyomán!

És reggel felkel újra a nap

 

Egy darabot a szívemből

Mikor hozzád indulok mindig izgatott vagyok,
Mindig valamit viszek, mindig valamit hiszek,
És mindig ott hagyok egy darabot a szívemből.
Mikor nálad ott vagyok, mindig boldogabb vagyok,
Mindig téged akarlak, mindig téged vigyázlak,
És mindig ott hagyok egy darabot a szívemből.

Meddig élhetek még én így? - ezt már magam sem tudom,
Hiszen visszahív egy régi szerelem.
Meddig élhetek még én így? - ezt már magam sem tudom,
De mondj már valamit, és amit mondasz elhiszem.

Mikor tőled eljövök irigy szomszédok között,
Mindig valamit hozok, mindig valamit lopok,
És mindig letörök egy darabot a szívemből.

 

Egy kéz, egy szív

Úgy mint egy kéz, úgy simogat,
Lágy napsugár éri arcomat.
Úgy átölel, s nem céltalan,
Mert árnya nincs, csak fénye van.

Mint egy szív, úgy dobog a hajnal,
Mint egy szív – néma szavakkal.
Mint egy kéz, elhoz a napfény,
Itt vagy már, rám tör az élmény:
Szeretsz még, úgy szeretsz még!

Úgy mint egy kéz, ó, úgy igen:
Hozzád vezet és elhoz nekem.
És akkor én boldog vagyok,
Vágyom nagyon azt a pillanatot.

Mint egy szív, úgy dobog a hajnal,
Mint egy szív – néma szavakkal.
Mint egy kéz, elhoz a napfény,
Itt vagy már, rám tör az élmény:
Szeretsz még, úgy szeretsz még!


Egy kicsi lépes az ég

Gyere hát, mondd mire vársz?
Csak nézz most előre és indulás
Közös út, végtelen cél
futunk úgy, mint pajkos esti szél
mint a szél

egy kicsi lépes a fellegekhez az utunk
közben szépen haladunk
hiszen egyre, feljebb kerülünk
mert repülünk
s egy csóknál megpihenünk

hogy szeretünk, már lebegünk
mert furcsa csoda történt mivelünk,
mintha felhő venne körül már
lehet így, ha szerelmes egy pár
szinte száll

egy kicsi lépes a fellegekhez az utunk
közben szépen haladunk
hiszen erre várunk már oly rég,
egy kicsi lépes az ég
 
 

Egyedül élsz

Nálad volt hosszú évekig
a tűnő boldogság.
Nem simogatták ujjaid,
hát elröppent tovább.

Egyedül élsz, üres a ház,
valaki jön, de nem az, akit vársz.
Tétova emlék már, hogy nálad járt
a boldogság.

Nappal a bánat csendesebb
és vígaszt is találsz.
De estefelé már nincs hited
és összetörve jársz.

Egyedül élsz, üres a ház,
valaki jön, de nem az, akit vársz.
Tétova emlék már, hogy nálad járt
a boldogság.

Ami elmúlt, oly messze-messze jár.
Százszor hívod, de mindhiába már:
bárhogy hívod, ő vissza nem talál.

Mért hagytad azt, hogy így legyen,
ki tudja, hogy miért?
Nem felelős már senki sem
az elmúlt percekért.

Egyedül élsz, üres a ház,
valaki jön, de nem az, akit vársz.
Tétova emlék már a régi láz...

Egyedül élsz, üres a ház,
valaki jön, de nem az, akit vársz.
Tétova emlék már a régi láz...

Egyedül élsz, üres a ház,
valaki jön, de nem az, akit vársz.
Tétova emlék már, hogy nálad járt
a boldogság.

A boldogság.
 
 

Egyszer él az ember

Kinn a keretben a nyíló kis virág
A tavasz idején sose tudja mi a tél
Semmiből lett apró selymes ág
A jelen múló dicsfényének él

Minden ember a földön a mában él
Ám a szívében még ott lapul a múlt
De megtalálja a holnap kapuját
Ahová a mán keresztül vezet minden út

Egyszer él az ember
Egyszer látja a napfény aranyát
Egyszer lép a folyóba
És egyszer ér a túloldalra át
Ne gondolj a múltra, hóóó
Mert az idő tovaszáll
Mindig higgy a mában
És ő az oldaladra áll

Összejön két régi jó barát
És annyi kedves percet felidéz
Játszanak ők a tegnap húrjain
Ám a szemük közben már a jövőbe néz

Bárhogy is volt úgy volt szép a múlt
És a dallamára emlékezni jó
Ám a tegnapi lépteink nyomán
Elfedi a frissen hullott hó

Egyszer él az ember
Egyszer látja a napfény aranyát
Egyszer lép a folyóba
És egyszer ér a túloldalra át
Ne gondolj a múltra, hóóó
Mert az idő tovaszáll
Mindig higgy a mában
És ő az oldaladra áll
 
 

Egyszer véget ér

Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer elmúlnak a színes éjszakák,
Egyszer véget ér az álom, egyszer véget ér a nyár,
Ami elmúlt, soha nem jön vissza már.
Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer nélkülünk megy a vonat tovább,
És az állomáson állunk, ahol integetni kell,
De a búcsúra csak pár ember figyel.

Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
Egyszer elmúlnak a színes éjszakák,
Sajnos véget ér az álom, sajnos véget ér a nyár,
De a szívünk addig új csodára vár.

Ezért ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk,
Talán abban van az utolsó remény.
Létünk ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz,
De ha akarjuk, még tűzhet ránk a fény!

Egyszer véget érnek múló napjaink,
Egyszer elbúcsúznak túlzó vágyaink,
Tudjuk azt, hogy egyszer végleg, sajnos végleg elmegyünk,
De még addig mindent újra kezdhetünk!

Ezért ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk,
Talán abban van az utolsó remény.
Létünk ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz,
De ha akarjuk, még tűzhet ránk a fény!

Egyszer véget érnek múló napjaink,
Egyszer elbúcsúznak túlzó vágyaink,
Tudjuk azt, hogy egyszer végleg, sajnos végleg elmegyünk,
De még addig mindent újra kezdhetünk!
 
 

Együttlét

Elindul az egyik az úton,
Tűnődve a múló napokon,
Tétován, oly tétován,

Nem is tudhatja még,
Mi vár titokban reá,
Csak lépked, a percek nyomán.

Közeleg a másik valahol,
Ruháján még nem ült meg a por,
Tiszta még, oly tiszta még,

És a nagylelkű sors,
Végül most is közbelép,
S két ember magánya véget ér.

Összeér most két út, Ismeretlenül,
Egybeforr két érzés,
Valahol ott mélyen legbelül,

Összeér most két kéz,
Annyi út után,
S érzik mind a ketten,
Az együttlét a legszebb szó talán.

Ha az egyik egyszer bajba jut,
Majd a másik segíteni tud,
Egyek ők, már egyek ők,

És egy rossz nap után,
Mosolyogva állnak ők,
Majd egymás, csak egymás előtt,

Összeér most két út, Ismeretlenül,
Egybeforr két érzés, Valahol ott mélyen legbelül,

Összeér most két kéz,
Annyi út után,
És érzik, hogy milyen szép,
Igen érzik, hogy milyen szép,
Mindig érzik, hogy milyen szép az együttlét.
 
 

Ejszakák és nappalok

Sokszor arra gondolok,
Éjszakák és nappalok
Miért váltják fel mindig egymást?
Miért nem lehet mindig fény?

Önmagamtól kérdem én:
Miért nem láthatjuk már többé egymást?
Olyan rossz így nélküled,
Elviselni nem lehet,
Gyere vissza hozzám, várok rád!
Sötétségben élek én,
Soha nincs egy kis remény,
Úgy vágyom már a nap sugarát.

Olyan egyedül vagyok...
Éjszakák és nappalok
Hozzátok őt vissza hozzám.
 
 

Elhagylak

Elmondom, hogy általában, miért nem szeretlek,
elmondom, hogy tulajdonképp, miért is feledlek.
Elmondom, hogy kis filmenkből, miért nem lett siker,
elmondom, hogy voltaképpen, miért is hagylak el.

Elhagylak, mert túl sokat beszélsz,
elhagylak, mert túl sokat ígérsz,
elhagylak, mert keveset teszel,
elhagylak, mert semmit nem hiszel.

Elmondom, hogy miattad én sírni nem fogok,
elmondom, hogy szívgörcsöt én érted nem kapok.
Elmondom, hogy szerettelek, sajnos egy kicsit,
elmondom, hogy elhagylak, s ez egyben semmiség.

Elhagylak, mert túl sokat beszélsz,
elhagylak, mert túl sokat ígérsz,
elhagylak, mert keveset teszel,
elhagylak, mert semmit nem hiszel.
 
 

Ellentétek vonzásában

A jó, a rossz – két ellentétes külön világ
Mindegy neked, mert egyenlően hatnak reád
A csend, a hang csak benned élnek tovább
Kettős éned egy irányba néz
Mert az ellentétek vonzásában élsz

Régi álmodás új reményt ígér
Megfagyott faág nyáridőt mesél
Ellentétet rejt a perc, a lét
Múltban a jelen és a jövőd is emlék

A fény, az árny – mely két irányból egyre követ
A nap, az éj – mely elköszön, de itt van veled
A hegy, a völgy – mely egy időben tetszik neked
Kettős éned száz irányba néz
Mert az ellentétek vonzásában élsz

A tűz, a víz – két ellentétes külön világ
Mindegy neked, mert egyenlően hatnak reád
A csend, a hang – csak benned élnek tovább
Kettős éned egy irányba néz
Mert az ellentétek vonzásában élsz
 
 

Elmegyek

Egy kis patak mindig rohant, s egyre csak énekelt.
Egy sziklafal útjába állt, s a dalnak így vége lett.
Én is így lettem néma víztükör,
Mikor tőlem elmentél.
Nekem többé már a Nap sem tündököl,
Csak ha újra megjönnél.

Elmegyek, elmegyek, milyen úton indulok, még nem tudom.
Elhagyom otthonom, még a jóbarátoktól sem búcsúzom.
Elmegyek, elmegyek, igen megkereslek én, bármerre jársz.
Nem tudom, hogy merre vagy, mégis úgy érzem, hogy engem egyre vársz.

Vasárnap volt, vasárnap volt, amikor elhagytál.
Nekem te nem, csak az a nap, vasárnap volt, meghalt már.
Hozzám így jött el a halott vasárnap,
Mikor tőlem elmentél.
Nekem többé már nem tündököl a Nap,
Csak ha újra megjönnél.
 
 

Elromlott a lemezjátszó

Elromlott a lemezjátszó, eltörött a tű
Elmosódik néhány hangjegy és néhány betű
Elromlott a lemezjátszó, félnótát kapok
Új fordulat kéne, mert így elhalok

Új dalt várok én még, újabb szót szeretnék
Újabb álmok útján, végre elmehetnék
Tönkrement, ami eddig jó volt, új gépet veszek
Újabb álmot, újabb csókot, újabb életet

Elromlott a lemezjátszó, rosszul szól nekem
Nem érdekel többé már a régi szerelem
Elromlott a lemezjátszó, halk zenét kapok
Kell nékem egy erősítő, mert így elhalok

Új dalt várok én még, újabb szót szeretnék
Újabb álmok útján, végre elmehetnék
Tönkrement, ami eddig jó volt, új gépet veszek
Újabb álmot, újabb csókot, újabb életet

Elromlott a lemezjátszó, rosszul szól nekem
Nem érdekel többé már a régi szerelem
Elromlott a lemezjátszó, halk zenét kapok
Kell nékem egy erősítő, mert így elhalok

Kell nékem egy erősítő, mert így elhalok

 

Elszökik a nyár

Mire jó a képzelet,
Ha nem kíséri az életed.
Mire jó az életed,
Ha élni igazán nem mered.

Mért mondom, hogy indulok,
ha félúton visszafordulok.
Mért élek, ha nem tudok,
élni igazán...

Esztendők úgy repülnek el, mint a madár.
S közben elszökik a nyár,
Elköszön az ősz,
Elfordul a tél tőlem.

S közben hűtlen lesz a perc,
Elcsitul a vágy,
Búcsút int sok társ nekem.

Miért jó, ha csak álmodom,
s nincs sehol ott a lábnyomom.
Kinek kell a két kezem,
Ha nyújtani soha nem merem.

Esztendők úgy repülnek el, mint a madár
S közben elszökik a nyár
Elköszön az ősz
Elfordul a tél tőlem

S közben hűtlen lesz a perc
Elcsitul a vágy
Búcsút int sok társ nekem
 
 

Emlékezz rám

Hallod a mának szavát,
s iszod a bánat borát,
úgy érzed határtalan,
és lelked a perc járja át.
Itt vagy, most itt vagy velem
lázas jelen nappalán,
de jön majd egy holnap, igen,
és nem tudod nevem se már.

Kérlek, hogy emlékezz rám,
Emlékezz rám,
Ha elszállnak majd az évek!
Úgy kérlek, hogy emlékezz rám,
emlékezz rám,
ha az ajtóban vár már a tél!

Szédítőn tág az idő,
két perc vagy százerzer év.
A percben pihen a jövő,
s nem tudni, hogy mit tár eléd.
Bénítón szűk az idő,
mindegy, hogy perc, nap vagy év.
Az emlékezés az erőm,
mint háborgó vízen a rét.

Kérlek, hogy emlékezz rám,
emlékezz rám,
ha elszállnak majd az évek!
Úgy kérlek, hogy emlékezz rám,
emlékezz rám,
ha az ajtóban vár már a tél!
Kérlek, hogy emlékezz rám,
emlékezz rám,
ha elszállnak majd az évek!
Úgy kérlek, hogy emlékezz rám,
emlékezz rám,
ha az ajtóban vár már a tél!
 
 

Engedj el

Nem kell, hogy a hangod mindig halljam én,
Nem kell, hogy az arcodat lássam én,
Az kell, hogy a lényeg bennem itt legyen,
Fogja át a szétfutó életem!

Nem kell, hogy a nappal reánk döntse gond-falát,
Csakis az kell, hogy az álmot veled álmodjam tovább!

Engedj el magam útját járni már,
Szabad vágyaimnak élni már,
El nem rabol tőled a nagyvilág!

Engedj el, nehogy titkon sírni láss,
Soha el nem térít senki már,
És megjövök én boldogan hozzád!

Így vigyázok rád!

Nem kell, hogy a harcot harcold énvelem,
Nem kell, hogy egy szélvihar elvigyen,
Az kell, hogy a rosszat meg ne tudd sosem,
Minden múló pillanat jó legyen!

Engedj el, nehogy titkon sírni láss,
Soha el nem térít senki már,
És megjövök oly boldogan hozzád!
 

Érzés

 
Érzés, semmi más, csak érzés,
Könnyek közt a féltés,
Ennyi az egész...
Kétség, semmi több, csak vétség,
Megcsúfol egy érzék,
Ennyi az egész...

Félek, én mindig attól félek,
Hogy elveszítlek téged,
És nem találok rád.
Érzem, oooh érzem,
Oooh érzem,
Nem szeretsz te már.

Mégis, hozzád mégis ragaszkodom,
Az érzéseket megtagadom,
Nem kell senki más!
 
Félek, én mindig attól félek,
Hogy elveszítlek téged,
És nem találok rád.
Érzem, oooh érzem,
Oooh érzem,
Nem szeretsz te már.
 
 

Ez éccakának éjjelén

Ez éccakának éjjelén
Minden éjen át
Tűz és patak és gyertyafény
És Krisztus megbocsát!
Ha innét más vidékre mész
Minden éjen át
A tövis-láphoz is elérsz
És Krisztus megbocsát.
Ruhát, cipőt ha már adál
Minden éjen át
Ülj le s vedd magadra már
És Krisztus megbocsát.

De hogyha nem adtál egyszer is
Minden éjen át
Csontig lecsupaszt a sok tövis
S majd Krisztus megbocsát.
A tövis-láptól el hogyha mész
Minden éjen át
A purgatóriumhoz érsz
És Krisztus megbocsát.

Ha nem adtál még ételt-italt
Minden éjen át
Csontig emészt el a tűz dühe majd
És Krisztus megbocsát.
Ez éccakának éjjelén
Minden éjen át
Tűz és patak és gyertyafény
És Krisztus megbocsát.
 
 

Ez majdnem szerelem volt

Hát elmúlt, tudom minden véget ért,
Elszállt a nyár, oly messze jár.
Hát elmúlt, ma sem értem, hogy miért?
Mégis úgy fáj, hogy elmentél, elhagytál.
Ez majdnem szerelem volt, és majdnem igazi vágy,
Egy percig fölénk hajolt, már ment is tovább.
Majdnem sikerült már, egy lépés volt csak az ég,
Az álmok ködfátyolát te tépted szét.