J - M

Járom az utam

Járom az utam, macskaköves úton,
A léptem kopog esős éjszakán,
Az ütött-kopott utcák nevét tudom,
Mert én ott születtem, ez a hazám.

Itt kísért anyám iskolába, szegény,
Ott volt a szeme mindig kisfián,
Itt minden emlék múltam hozza felém,
Mert én itt születtem, ez a hazám.

Tudom, a Nap az másutt szebben ragyog,
Sok itt a füst, a korom és a köd,
De itthon mégis Angyalföldön vagyok,
A Váci út és Lehel út között.

Járom az utam, macskaköves úton,
Sok régi barát köszönt énreám,
Itt minden öreg haver nevét tudom,
Mert én itt születtem, ez a hazám.

Ha nem tudok aludni éjjel,
És nem jön az álom felém,
Veszem a kalapom, s a kaput becsukom,
S fütyülve indulok én.
(fütty)
Mert én itt születtem, ez a hazám

Megállok én egy neonlámpa alatt,
Egy egész élet emlékeivel,
Azt, ami még az életemből maradt,
Szép csendben, békén már itt töltöm el.

Én örökifjú angyalföldi gyerek,
Járom az utam, s füttyre áll a szám,
Bár sok a hibám, itt mindenki szeret,
Mert én itt születtem, ez a hazám.

 

Jó még veled

Jó még veled, szép még veled,
Láthatod, boldog vagyok.
Még annyi jó, még annyi szép
Örömre számíthatok.

Talán egy szó, talán egy kép,
Amiért együtt vagyunk,
Az együtt leélt, szép évekért,
Mi összetartozunk.

Jó még veled, szép még veled,
Nyújtom, hogy fogd a kezem.
Jó még veled, el nem megyek,
Nem kell már más szerelem.

Jó még veled, szép még veled,
Egyfelé visz az utunk.
Jó még veled, szép még veled,
Elválni már nem fogunk.

 

Jó pénzért

Jöttem szép leány két éjszaka három nap,
hogy féltő szeretőd üzenetét megkapjad.
Három hónapig dolgozott a gazdámnak,
kész a vályú már, csodájára eljárnak.
Nézek mosolygok, ide oda figyelek,
szúrós szemekkel, mindenkit megkeresek.
Ékes hazugság nem jár túl az eszemen,
számos hamisság jutott át a kezemen.

De a gazdám hűségesen szolgálom,
engem bármire kér.
Jó pénzért, minden titkos szándékát ki találom
és a kezem mindent elér.
Jó pénzért, érted, küldött ő,
a szerelmed vár már téged.
Elkészült az aranyvályú.
Nézek mosolygok, ide oda figyelek,
szúrós szemekkel, mindenkit megkeresek.
Ékes hazugság nem jár túl az eszemen,
számos hamisság futott át a kezemen.

Gyere, csak gyere, vár a szerelmed.....
Gyere...

 

Jöjj el

Jöjj el, oly hűvös a hajnal,
Oly sötét az ég,
Nélküled semmit nem ígér,
Ha nincs akit szeressek,
Az élet mit ér?

Jöjj el, úgy neked is jobb lesz,
Várok én reád,
A napfény újra rád talál,
S ha két karom ölel, megnyugszol már.

Kérlek, hogy jöjj el,
Végre jöjj el,
Ó ne várj tovább,
Jöjj el, igen jöjj el énhozzám,

Vak vihar elsöpör, hogyha nem jössz,
Elveszünk, elveszünk, hogyha nem találsz.

Jöjj el, hogy nap süssön végre,
S bújjon el az éj,
Ha nem jössz messze fúj a szél,
Ha nincs akit szeress, az élet mit ér?

Jöjj el, úgy neked is jobb lesz,
Várok én reád,
A napfény újra rád talál,
S ha két karom ölel, megnyugszol már.

Kérlek, hogy jöjj el,
Végre jöjj el,
Ne várj tovább,
Jöjj el, igen jöjj el énhozzám,
Vak vihar elsöpör, hogyha nem jössz,
Elveszünk, elveszünk, hogyha nem találsz.

Kérlek, hogy jöjj el, ó jöjj el,
Ó ne várj tovább,
Jöjj el, jöjj el, énhozzám, énhozzám,
Vak vihar elsöpör, hogyha nem jössz,
Elveszünk, elveszünk, hogyha nem találsz.

Jöjj el, jöjj végre már,
Jöjj el, jöjj el, jöjj el végre már,
Igen, igen jöjj el végre már.

 

Kék függöny

A lámpa színe fehér volt,                          

S a színtől sötét volt,                                              

S két asztalon, napilap egy halom,                    

Amikor ő hozzám hajolt.                            

 

Még emlékszem a szavakra,                                 

S a játszott szalagra,                                              

S azt i studom, jó volt vele nagyon,                     

Gyönyörű volt az éjszaka.                        

 

Kék függöny borult az ablakra,                 

A az ajtót bezártam,                                              

Zöld szönyeg fekütt a parkettán,             

S egy órát aludtunk.                                               

 

Még emlékszem az italra,                         

S hogy Goethe-t szavalta,                        

Csak azt nem tudom, hogy ő milyen volt vajon,

De gyönyörű volt az éjszaka.                                 

 

Kell, hogy várj

Szemedben könnyek, haragszol rám,
Hogy el kell menjek nem az én hibám.

Kell, hogy várj, várj is meg,
Ne félj, újra visszajövök,
De addig írj, gyakran írj,
Így szerezz egy kis örömöt nekem.

Kiszáradt torkom és ég a szám,
Utolsó csókunk, gondolj majd rám.

Kell, hogy várj, várj is meg,
Ne félj, újra visszajövök,
De addig írj, gyakran írj,
Így szerezz egy kis örömöt nekem.

Nevess, hisz így szeretlek,
Vidámnak és kedvesnek
Lássalak, ha nem leszel velem.

Nehéz most messze menni,
De könnyebb elviselni,
Ha rád majd így emlékezem.

Titokban sírhatsz egy kicsit még,
Na jól van most már ennyi elég.

Kell, hogy várj, várj is meg,
Ne félj, újra visszajövök,
De addig írj, gyakran írj,
Így szerezz egy kis örömöt nekem.

 

Késő banát, most már utánam a vízözön

Igy, ha egyedül járok,

minden olyan fura felemás

Ködös út peremén nehéz utazás

rossz kedvem a régi eljött újra sátölel,

mert az életem én rontotam él

Késő banát, most már utánam a vízözön

Akivel együtt jártam

sajnos, tegnap óta nem köszön

ez kellett csak és már nem hiányzott semmi más

tudom, hogy engem vádol mindig, én lehetek csak hibás

Késő banát, most már utánam a vízözön

de azért bízom benne mégis, holnap újra visszajön

Igy, ha egyedül járok,

minden olyan fura felemás

Hol a szín? Tavaszíz? Mések? Ragogyás?

Úgy kellene már a jókedv, kicsi nevetés

Mert az élet szép s nem temetés

Késő banát, most már utánam a vízözön

Akivel együtt jártam

sajnos, tegnap óta nem köszön

ez kellett csak és már nem hiányzott semmi más

tudom, hogy engem vádol mindig, én lehetek csak hibás

Késő banát, nem jó így, ez nem vitás

de ha nem jön vissza, majd vissza köszön más

 

Két falevél

Két falevél, fenn a lomb tetején,
vígan él, és egy szép napon nyár elején,
ahol áll a leány, oda néz a legény,
íme így indul el a regény.

Száz tüzes bók, súgva száll fenn a fán,
és a lány elpirul minden szép szó után,
s mikor éjszaka felkel a Hold és a szél,
összeér csókban a két levél.

Még esküvő ily szép sose' volt,
százmillió levél táncolt,
így ünnepeltek hét napon át,
csupa virág volt a világ,

És a két falevél, fenn a lomb tetején,
vígan élt, míg egy szép napon ősz közepén,
jött a kőszívű, vén, irígy szél s nagyot fújt,
és a két levél a sárba hullt.

Az a két falevél, fenn a lomb tetején,
vígan élt, míg egy szép napon ősz közepén,
jött a kőszívű, vén, irígy szél s nagyot fújt,
és a két levél a sárba hullt.

 

Kinek mondjam el a bánatom

Harmatcsepp a lombokon,
Hajnalfény a fák közt átdereng.
Gondfelhő az arcomon,
Én vagyok csak ébren és a csend.
Kinek mondjam el a bánatom,
Kinek mondjam el nem is tudom,
Ki hallgat meg egyszer végre már,
Ki gyógyítja meg azt mi fáj?

Harmatcsepp a lombokon,
Hajnalfény a fák közt átdereng.
Gondfelhő az arcomon,
Én vagyok csak ébren és a csend

Kinek mondjam el a bánatom,
Kinek mondjam el nem is tudom,
Ki hallgat meg egyszer végre már,
Ki gyógyítja meg azt mi fáj?

Harmatcsepp a lombokon,
Hajnalfény a fák közt átdereng.
Gondfelhő az arcomon,
Én vagyok csak ébren és a csend

 

Köszönöm a nagy szerelmeket

A nagy szerelmek a nyárral jönnek,
És gyorsan múlnak el,
De rád rohannak és elsodornak,
Míg itt vannak közel.

A nagy szerelmek a nyárral jönnek,
És gyorsan múlnak el,
De felvidítnak,
S boldogítnak ha bennük úgy hiszel.

Köszönöm a nagy szerelmeket,
Melyek nélkül élni nem lehet,
Melyek nélkül szürke lenne az egész világ.

Köszönöm a nagy szerelmeket,
Ők adják a boldog életet,
Ők adják, hogy mindig,
Mindig játszhatok tovább.

A nagy szerelmek, úgy meggyötörnek,
És elmennek tovább.
De míg melletted csak megpihennek,
Az ígért boldogság.

A nagy szerelmek úgy feltüzelnek,
Hogy többször is elégsz.
De elfelejted,
S újra kezded, mert mindig csak remélsz.

Köszönöm a nagy szerelmeket,
Melyek nélkül élni nem lehet,
Melyek nélkül szürke lenne az egész világ.

Köszönöm a nagy szerelmeket,
Ők adják a boldog életet,
Ők adják, hogy mindig,
Mindig játszhatok tovább.

Köszönöm a nagy szerelmeket,
Melyek nélkül élni nem lehet,
Melyek nélkül szürke lenne az egész világ.

Köszönöm a nagy szerelmeket,
Ők adják a boldog életet,
Ők adják, hogy mindig,
Mindig játszhatok tovább.

 

Küldök néked egy nápolyi dalt

Pihenni tér gyönyörű Nápoly
Az ég behunyta kék szemét
Csupán egy ringó gondoláról
Röpít a szél egy szép zenét

Egy parti márványpalotában
A baldachinos ágy ölén
Nem hallja már a büszke dáma
Hogy mit dalol szegény legény

Küldök néked egy nápolyi dalt
Benne zokog a szívem, ez a kis dal mindenem
Hogyha felsír majd egy bús éjszakán
Ugye gondolsz rám?

Szívem nélküled árva kihalt
Olyan koldus, oly szegény már csak azt remélem én
Hogy e szerenád zenéje után
Ugye gondolsz rám?

Tudom én, ha kívánod, hull a sok kincs rád
Csakhogy énnekem látod egyebem sincs, hát...

 

Lepketánc

Lepketánc az álmok mezején,

Lepketánc, itt szállunk, tem eg én,

Együtt szállni oly könnyű így,

Addig tart ez a tánc, amíg ragyog a fény!

 

Most izzik az ég, a föld,

Minden bíbor és sárga, zöld,

Szinte hipnotizál a csend

Hiszen áll most a perc,

 

Átölelsz.

 

Lepketánc a táncunk lebegés

Lepketánc nem égig repülés

Lepketánc, ha elmúlik a nyár,

Véget is ér, vagy megfojta a sár,

 

M... vagy elsöpri a szél

Volt, de elszállt a remény,

Nem jössz már lemondtam rólad én

Ám egy nap egyszerre csak megszüntél

Eljöttél nyarat hoztál pár napunk,

 

Addig még szállhatunk,

Lepketánc, szálljn szállj!

Együtt szél,

Vagy elsöpri a szél,

De álmaidban mindig visszatér

 

Fáj, hogy máris készülődsz,

Fáj, hogy jön a nyirkos hideg ősz

 

Van még

Ma ősz van Velencében

Ma ősz van Velencében,
Szürke fellegeket hajszol, kerget a szél,
A lagunák közt árván még egy álom kering, ami rólad mesél...
Egy bús gitáron dal cseng, hogy volt egy szerelem,
A visszatérő emlék, mint árnyék hull le rám,
Fáj a magány...

Ma ősz van Velencében,
Üres gondolák ringnak a dóm előtt,
Mint jelkép, hogy volt egy lány és voltak boldog idők...

 

Magány

Messze jár a boldogság, a múlt vonatán,
helyébe lép a magány.
Csend borul a lelkedre, félsz igazán.
Keserű sors a magány.

Nincs vigaszod,
pedig úgy akarod.
Többé nincs, nincs, nincs aki vár .
Holt sivatag
őrzi álmaidat.
Hova nem jutsz el soha már.

Nem mehetsz be többé már
a fény kapuján.
Utadba áll a magány.
Minden régi szép emlék oly halovány,
fátyolt von rá a magány.

Nincs vigaszod,
pedig úgy akarod.
Többé nincs, nincs, nincs aki vár .
Holt sivatag
őrzi álmaidat.
Hova nem jutsz el soha már.

Nincs vigaszod,
pedig úgy akarod.
Többé nincs, nincs, nincs aki vár .
Holt sivatag
őrzi álmaidat.
Hova nem jutsz el soha már.

Csend borul a lelkedre, félsz igazán.
Keserű sors a magány.

 

Mariann

Mariann, Mariann
Ahol élsz oly’ messze van
Szomorúak így az éjszakák
Mariann, Mariann
Minden órám nyugtalan
Nélküled mit ér a világ?

Mariann a bűnös Te lennél
Hogyha sírnom kéne a tegnapokért
Hogyha nem találna soha többé énrám a fény
Mariann, ó de gyönyörű a szó
Mindig érzem Én, csakis Veled volna jó
Csak Te vagy, aki Énhozzám való

Mariann, Mariann
Gondolatom úgy rohan
Visszahívni Tőled nem tudom
Mariann, Mariann
Kinevetnek oly’ sokan
Mégis hozzád szól a dalom

Mariann a bűnös Te lennél
Hogyha sírnom kéne a tegnapokért
Hogyha nem találna soha többé énrám a fény
Mariann, ó de gyönyörű a szó
Mindig érzem Én, csakis Veled volna jó
Csak Te vagy, aki Énhozzám való

Mariann, Mariann
Gondolatom úgy rohan
Visszahívni Tőled nem tudom
Mariann, Mariann
Kinevetnek oly’ sokan
Mégis hozzád szól a dalom

Mariann a bűnös Te lennél
Hogyha sírnom kéne a tegnapokért
Hogyha nem találna soha többé énrám a fény
Mariann, ó de gyönyörű a szó
Mindig érzem Én, csakis Veled volna jó
Csak Te vagy, aki Énhozzám való

Mariann a bűnös Te lennél
Hogyha sírnom kéne a tegnapokért
Hogyha nem találna soha többé énrám a fény
Mariann, ó Mariann
Ó Mariann, ó Mariann

 

Még meg sem köszöntem

Még meg sem köszöntem,
Hogy megszülethettem én,
És ülhetek az élet vonatán.
Nem király, de mégis
Ember lettem én is igazán.

Még meg sem köszöntem,
Hogy játszadozhattam én,
És álmodozni tudtam azelőtt,
S hogyha fáradt voltam,
Akármikor kaptam pihenőt.

Kiskoromtól oktatott
És felnevelt két ember,
Az egyik ember sajnos már nem él.
Azután csak egy maradt,
Ki annyit fáradt értem,
Így neki tartozom most mindenért.

Még meg sem köszöntem, hogy élek,
Még meg sem köszöntem,
Hogy áldoztál reám.
Meg sem köszönhetem,
Helyette dúdolok neked egy dalt,
Ahogy te dúdoltál nekem hajdanán.

Még meg sem köszöntem, hogy élek,
Még meg sem köszöntem,
Hogy gondoltál reám,
Meg sem köszönhetem,
Helyette dúdolok neked egy dalt,
Ahogy te hajdanán, ó, hajdanán.

Még meg sem köszöntem, hogy élek,
Még meg sem köszöntem,
Hogy vigyáztál reám.
Még meg sem köszöntem
Azt, hogy van hitem, hazám,
Most mindezt köszönöm neked: anyám!

 

Még néhány perc és éjfélt üt az óra

Én tudtam azt, hogy nem tart örökké semmi,
nekünk is egyszer búcsúzni kell.
Előre készültem rá, hogy ne fájjon úgy,
hogy majd könnyű szívvel menjek el.

Még néhány perc és éjfélt üt az óra,
elfáradtam, lassan hazamegyek.
Az első nap már hosszú évek óta,
hogy nem voltam én veled.
Te nem tudom, mit éreztél ma este,
az én szívem majdnem beleszakadt,
mert mindenütt a két szemed kereste,
de hiába, árva maradt.
Úgy fájt, hogy meg kellett néha állnom,
és azt hittem, nincs tovább,
még soha nem éltem én át
ily szomorú éjszakát.
Csak néhány perc és éjfélt üt az óra,
elindulok lassan hazafelé,
és félve várom, mit hoz majd a holnap,
míg elalszom hajnal felé.
(Néhány perc és éjfélt üt az óra.)

 

Még nem tudom


Még nem tudom, hogy hova megyek nélküled,
de valahova elmegyek.
Még azt sem tudom, mit teszek, míg ott leszek,
de valahogyan megleszek.
Oly unalmas lett nélküled ez a világ, gondolhatod mennyit ér,
Ha ma valaki megveszi, odaadom, amennyit ad annyiért.

Még nem tudom, hogy megcsallak vagy hű leszek,
és vigadok vay szenvedek,
De ezek után amit lehet megteszek,
mert ilyenek az emberek.

Oly unalmas lett nélküled ez a világ, gondolhatod mennyit ér,
Ha ma valaki megveszi, odaadom, amennyit ad annyiért.

Gyere, ha lehet, üres a helyed,
üres, amíg visszatérsz,
Várok, ha lehet, egy napot, egy hetet,
láthatod, hogy mennyit érsz.

 

Meghalni nem érdemes

Ha meghalok hát, eltemetnek engem,
Síromat majd ellepi a gyom.
Néhány nap és elfelednek csendben,
Azok is kik szerettek nagyon.
Pár hét múlva nem tud rólam senki,
Elfelednek jó barátaim.
Helyemre majd új barátok lépnek,
S ködbe vesznek elmúlt szomorú évek.

Hát meghalni nem érdemes,
Az élet inkább érdekes.
Így érhetnek még nagy csodák,
Menni, menni kell tovább.
Ha akarsz, akkor jöjj velem,
A vigaszt nyújtó réteken.
Az égbe nyúló fák közé,
A még szebb holnapok elé.

Ha valami is megváltozna azzal,
Ha én egyszer, ha én egyszer végleg elmegyek.
Sietnék, hogy másnak ezzel hozzak
Valamivel könnyebb életet.
De nem változna semmi sem utánam,
Ha eldobnám, ha eldobnám a legszebb, a legszebb éveim.
Elfelednék, elfelednék, ami jót én tettem.
S elfelednék tévedéseim.

Hát meghalni nem érdemes,
Az élet inkább érdekes.
Így érhetnek még nagy csodák,
Menni, menni kell tovább.
Ha akarsz, akkor jöjj velem,
A vigaszt nyújtó réteken.
Az égbe nyúló fák közé,
A még szebb holnapok elé.
A még szebb holnapok elé.

A még szebb, a még szebb, még szebb holnapok elé.
A még szebb, a még szebb, még szebb holnapok elé.
Még szebb, a még szebb holnapok felé.

 

Megszülettem

Megszülettem, hogy ember lehessek.
Megszülettem, hogy valamit tehessek.
Hogy elmerüljek, s a magasság is legyen enyém.
Legyek bár koldus vagy király, oly mindegy, csak ember legyek én.

Megszülettem, hogy kaphassak erőt.
Megszülettem, hogy kaphassak időt.
Hogy próbálkozzak és megmutassam, hol a remény.
Legyek bár koldus vagy király, oly mindegy, csak ember legyek én.

Megszülettem, hogy boldog lehessek.
Megszülettem, hogy valakit szeressek.
Hogy játszadozzak, és minden érzés legyen enyém.
Legyek bár koldus vagy király, oly mindegy, csak ember legyek én.

Megszülettem, hogy zenész lehessek.
Megszülettem, hogy dallal üzenjek.
Hogy elmondhassam, a zene, zene, zene, zene, zene, zene, zene a fény.
Legyek bár koldus vagy király, oly mindegy, csak ember legyek én.

Tudjam azt, hogy mi a szeretet.
Tudjam azt, hogy mi a gyűlölet.
Tudjam azt, hogy kinek hihetek.
Tudjam azt, hogy mit is tehetek.

Tudjam azt, hogy miért születtem.
Tudjam azt, hogy miért vagyok.
Tudjam azt, hogy mennyit érek.
Tudjam azt, hogy mit kapok.

Tudjam azt, hogy merre menjek,
Mit ígérnek a holnapok.
Tudjam azt, hogy mit csináljak.
Tudjam azt, hogy mit adhatok.

Megszülettem, hogy hitem lehessen.
Megszülettem, hogy hazám lehessen.
Hogy ne hazudjak, hogy tudjam, mi a bűn, s az erény.
Legyek bár koldus vagy király, oly mindegy, csak ember legyek én.

Legyek bár koldus vagy király, oly mindegy, csak ember legyek én.
Legyek bár koldus vagy király, oly mindegy, csak ember legyek én.

 

Miért félsz

Feketén beborul az ég, távolról elindul a szél,

De nefélj, vihar csupán.          

Ablakunk mossa az esö,      

Olyan szomorú vízfüggönyön át a táj, olyan szomorú a táj.         

Miért félsz, míg engem látsz?      

Miért van, hogy rosszat látsz?           

Miért? Nincs semmi okod rá.

Prečo? Nemáš na to žiadny dôvod.

 

Lépj át  a gondokon, nézz rám a homlokom derüs, nem szántja ránc, ne félj!

Mindig van valami szép, mindig van valami jó, ne félj, ne félj!

 

Ne légy soha szomorú, ez csak égi háború.

Ne félj, elmúlik, ne félj!

Lépj át a gondokon, nézz rám a homlokom derüs, nem szántja ránc, ne félj!

 

Amíg együtt élünk, nem vagyunk egyedül: nem kell félnünk.

Amíg kezünk egymást megtalálja a rosszkedvünk csak múló hangulat,

Mert a felhök fölött örökké süt a nap.

 

Mindig van valami szép, mindig jön valami jó. Ne félj, ne félj, ne félj!

Ne légy soha szomorú, ez csak égi háború, ne félj, elmúlik, ne félj!

Miért félsz, míg engem látsz.

Miért van, hogy rosszat vársz, ó, mondd, s ne félj, s ne félj!

 

Miért nem élek ott

Szűk udvaron, tűzfalak tövén
Nem nő virág, nem tűz a fény,
Ott éltem én, ott voltam gyermek,
Igen, s oly boldog voltam, mint többé már sosem.

Oooh miért, most miért nem élek ott,
Ott, hol álmodoztam én?
Miért, oh miért nem élek ott,
Ott, hol boldog voltam én?

Ott várt rám oly sokszor jó anyám,
És én oly sokszor késtem el,
Miért, oh miért nem élek ott,
Ma is kérdezem, de senki nem felel.

A sarkon túl a templom mögött,
Ott volt a tér, s ott vártak ők,
Sok jó barát várt rám a téren,
Igen, s oly boldog voltam, mint többé már sosem.

Oooh miért, most miért nem élek ott,
Ott, hol álmodoztam én?
Miért, oh miért nem élek ott,
Ott, hol boldog voltam én?

 

Micsoda nő

Micsoda nő!
Valami varázs követe ő!
Ilyen az igazi báj, mitől a vágy,
meg a láz tüze mindig csak nő!
Kicsoda ő?
Lesem a szemét, gyönyörű szép.
Tavasszal ilyen az ég,
amikor illatot görget a szellő...
Ó micsoda nő!

Akad egy költő, ki talán elmondja még
azt, ami el nem mondható!
De hogy az ő szíve milyen, hogy mondjam el?
Nem vagyok poéta, hisz nincsen arra szó, hogy

Micsoda nő!
Valami csodás muzsika Ő!
Eleven zene, ha szól,
szavára szétfut az égen a felhő.
Jaj, micsoda nő!

 

Minálunk sok a pók

Minálunk nagy a ház, de úgy unom,
Minálunk sok a pók a plafonon.
Minálunk sok a pénz, de nem nekem,
Minálunk sok az ész, de ellenem.

Mihozzánk sok haver be sem jöhet.
Minálunk nem ismerős a szeretet.
Kitörni kellene te is tudod!
Vagy betörni kéne néhány ablakot.

Valami változást hogy én lehessek én,
Ne mindig ácsorogjak piszkos út kövén.
Valami változást hogy önmagam legyek,
Valami kellene, de mondd, hogy mit tegyek!

Otthon én nem kapok jó falatot,
Én minden szombaton pofont kapok.
Nincsen egy jó melóm se faterom.
Nekem meg részeges a muterom.

Azt mondják, túl sokat csajozgatok.
Nálam meg az a baj hogy szipuzok.
Kitörni kellene te is tudod!
Vagy betörni kéne néhány ablakot.

Valami változást hogy én lehessek én,
Ne mindig ácsorogjak piszkos út kövén.
Valami változást hogy önmagam legyek,
Valami kellene, de mondd, hogy mit tegyek.

 

Minden semmiért

Mindent - semmiért:

ez, amit kérsz

Így az élettől

mondd, mit remélsz?

mindent - semmiért!

de szíved zárt

és tán őszinten

senkit sem várt

mit gondolsz

meddig tudsz még élni így?!

önzés ez, csak önzés

ahogy te élsz

ébredj fel

nem keső

előtted áll az idő

mindent - semmiert!

túl sokat kérsz

probálj adni is

már többet érsz

ne hidd, hogy minden úgy szép

ha másoktól elvennéd

hisz annyi szép van

annyit éreztel

abból, mi jó

juthat nékem is

egy kedves szó

juthat nékem is egy kedves szó

mindent, mindebt adnék ezért!

Minden szónál többet ér egy dal

Nekem elég egy szál gitár
és néhány jó akkord,
hogy elfeledjem minden rossz napom.
Nekem elég egy szál gitár
és néhány gondolat,
hogy messze szálljon minden bánatom.

Nekem elég egy szál gitár
hogy ne unjam magam
és megpróbáljak Tehozzád is szólni.
Nekem elég egy szál gitár
hogy szülessen egy dal,
mit egyre többen tudunk énekelni.

Minden szónál többet ér egy dal,
megvigasztal minket oly hamar,
néhány percig messze száll velünk,
addig jó míg énekelhetünk.

Minden szónál többet ér egy dal,
hogyha hallod nincsen semmi baj
nem kell hozzá száz ének tanár.
mi kellünk csak és egy szál gitár.

Nekem elég egy szál gitár
hogy vigasztaljalak,
ha úgy érzed, hogy bántottak talán.
Nekem elég egy szál gitár, hogy
elmondjam neked,
én ott állok a vesztes oldalán.

Nekem elég egy szál gitár,
hogy ne unjam magam,
és megpróbáljak tehozzád is szólni.
Nekem elég egy szál gitár,
hogy szülessen egy dal
mit egyre többen tudunk énekelni.
 

Mindig tovább

Mikor egy álom véget ér,
Mikor egy szót elfúj a szél,
Amikor elkerül a boldogság,
Semmitől se félj, akkor is csak menj tovább!
Mikor egy ember nem köszön,
Mikor nem önt el fényözön,
Amikor nem várnak a sarkon rád,
Kolduspénzt ne kérj, semmitől se félj,
Van még aki megszerethet, várnak rád a boldog percek!

Mindig tovább,
Mert az úton menni kell,
Néha sajnos hegyre fel,
Mégis menni, menni, menni,
Menni, menni, menni kell!

Mert az úton vár reád,
Mert az úton vár reád,
Mert az úton vár a boldogság!
Mert az úton vár reád a boldogság!

Nekem is voltak álmaim,
Nekem is voltak vágyaim,
Engem is elkerült a boldogság,
Megtanultam én, gyúlhat újra fény,
Van még aki megszerethet, várnak rám a boldog percek!

Mindig tovább,
Mert az úton menni kell,
Néha sajnos hegyre fel,
Mégis menni, menni, menni,
Menni, menni, menni, menni kell!

Mert az úton vár reánk,
Mert az úton vár reánk,
Mert az úton vár reánk,
Vár a temető, örök szerető,
Vár az, aki megszerethet, várnak ránk a boldog percek!

Mindig tovább,
Mert az úton menni kell,
Néha sajnos a hegyre fel,
Mégis menni, menni, menni,
Menni, menni, menni, menni kell!

 

Mindig van kiút

Egyszer születünk
Élünk és halunk
Hibázunk sokat
Emberek vagyunk
Csapdák várnak ránk
Száz és százezer
Mindig van kiút
Csak keresni kell

Mindig van kiút

Eltévedhetünk
Bajba juthatunk
Megeshet velünk
Emberek vagyunk
Volt az, ami volt
Nem siratni kell
Mindig van kiút
Csak keresni kell

Mindig van kiút

Összetörhetünk
Megújulhatunk
Megtörténhetik
Emberek vagyunk
Hogyha volt hitünk
Ne adjuk mi fel
Mindig van kiút
Csak keresni kell

Felrepülhetünk
El is bukhatunk
Megbocsáttatik
Emberek vagyunk
Elhagyhat barát
Elhagyhat siker
Mindig van kiút
Csak keresni kell

Mindig van kiút
 

Mondd már

Szürke az ég és hull
egyre hull már a zord eső.
Locsolja a földet, a fákat
a könyörtelen öntöző.
És én csak baktatok, ballagok
hívlak, de nem jössz elő.

Sivár a táj és fúj
egyre fúj már a novemberi szél.
Ellepi a földet a fákat
a kristályosan fénylő dér.
És én csak baktatok, ballagok
hívlak, de nem jössz felém.

Mondd már, hogy meddig várjak
még te rád?
Miért kell így epekedve várnom?
hé-hé, Baby mond már!

Úgy várlak én.
Ó-ó, gyere hát.

Mondd már, hogy meddig várjak
még te rád?
Miért kell így epekedve várnom?
hé-hé, Baby mond már!

Úgy várlak én.
Ó-ó, gyere hát...

 

Mondd, ki tudná

A múló időt megállítani, mondd, ki tudná?
A zúgó szelet megfordítani, mondd, ki tudná?

Földön túlit senkitől se várj
Fellegekbe senkiért se szállj.
Ott menj, ahol út vezet,
És nem a kósza képzelet.

Az élet még így is nyújt neked sok új csodát,
Ha kéred oly boldog perceket hoz majd még reád.
Szikrázó fények, elűzik majd egyszer az árnyakat
És megcsodálhatod a pompázó virágmezők illatát.

A Nap melegét megyfagyasztani, mondd ki tudná?
A tenger mélyét kiszárítani, mondd ki tudná?

Földön túlit senkitől se várj
Fellegekbe senkiért se szállj.
Ott menj, ahol út vezet,
És kerüld el a végzetet.

Az élet még így is nyújt neked sok új csodát,
Ha kéred oly boldog perceket hoz majd még reád.
Szikrázó fények, elűzik majd egyszer az árnyakat
S te megcsodálhatod a földekről fölszálló köd
a lepkéket kergető szél
a pompázó virágmezők illatát.

 

Mondd, mért szeretsz te mást

Emlékeim közt van egy tépett levél,
Levél, melyet nem is küldtem el.
Féltékenység szülte, e bolond szenvedély,
De olvassuk csak el, mit mond a levél…

Mondd, mért szeretsz te mást,
És én csak téged.
Mért másnak örülsz úgy,
Ahogy én néked?
Ha mellém sodort egyszer már az élet,
Én nem engedlek oly könnyen el.

Mondd, mért adtál reményt
És oly sok álmot,
Ha mástól akarod a boldogságot?
Mondd, mért fogadtad el szerelmes szívem,
És hogyha elfogadtad, most mért dobtad el?

Az első pillanatban megmondhattad volna,
Szólhattál volna, ne kezdjük el.
De te lázba jöttél s lágyan átkarolva,
Hozzám hajolva, hazudtad el.

Hogy nem szeretsz te mást, enyém a szíved,
S lásd, kis búcsúlevél lett az ígéret.
De én ezt a kis levelet most összetépem,
Ha így akartad, hát nekem se fáj.
 
 

Múlnak a percek

Élni és élni és élni és hagyni
Semmire várni és mindent tagadni
Élni a mának ölén, mint az árnyék (árnyék)

Nem tudni sokszor, hogy mit hoz a holnap
Elűzni mindent mi társa a jónak
Értelem nélküli lét, szürke játék (játék)

Múlnak a percek, múlnak az évek
Ébred a hajnal, új napok jönnek
Fények és árnyak csendesen múlnak el.

Múlnak a percek, múlnak az évek
Ébred a hajnal, új napok jönnek
Hogy is kell élni? Valaki mondja el!

A hegyek lassan, oly lassan mozdulnak
Vigyázz, mert bármelyik rád is omolhat!
Nem veszed észre a bajt, s késő lesz már (lesz már)

Élj, ahogy másnak is élnie kellett
Ne csak magadnak, s nem csak a percek
Elmerülsz nyomtalanul, senki nem vár (nem vár)

Múlnak a percek, múlnak az évek
Ébred a hajnal, új napok jönnek
Fények és árnyak csendesen múlnak el.