Gramorevue, sz.1, 1980

Gramorevue, sz.1, 1980

A Magyar szoulmen magánya 

A Magyar popzene ne igénes énekesekre. Ha elnézünk rockerektől az együttesekbenm marad nekünk a legnépszerűbb Sztevanovity Zorán és közvetlen mögötte a híres veterán, vesző szemüveges szimpatikus férfi Máté Péter. Bemutatta magat már tavaly fellépessel a Bratislaván lírán és így meghallgatam  a lemezét „Magány és Együttlét“ címmel. Le a kalappal előtte és a publikum ízlése előtt. Péterre nem jelemző a tetsző dalok és a mézes hang, hanem expressziós ének-szoul elemekkel. A hangjaval emlékeztet Tom Jones-ra. Inkább a zsáner szabalyai szerint énekel mint a hogy ha mindig ugyanolyan hangon énekelne. Némelyik felvételen meg sem ismerik. A sokoldalúsága nem ismer hatart. A lemezen sok zsáner van, bármit elénekel stílussal. Néha naiv következetséggel. A hordozó hangja mellett hatalmas zenekart hordoz. A rendező joggal nem írta alá magat... Vagy az énekes vermet ásot magának? Kilenc dalt írt ő a tizenkettőből (a legtöbb a szöveget S. Nagy István írta - hátszor).Az ő sokoldalúsága azt jelenti hogy énekel, szrerez, zongorázik és rendel is. A megjegyzés nélküli dala a „Várni kell“. Stílusos a „Boogie-woogie nosztalgia“ is.

Ján Rejžek