Temetősi beszélgetés

-Jó napot, Ön ott S. Nagy István úr?
-Kezét csókolom, szép leány, igen, én vagyok István, de tegezhetsz engem.
-Jól, találkoztál már Máté Péterrel?
-Igen.
-Hogy van?
-Nagyon jól, de nagyon hiányzik Editet, persze vigyáz rá és néha mutat neki éjjel, de sajnál, hogy nem beszélgethet vele.
-És mondta neked is, hogyan halt meg és hol?
-Igen, mindent nekem mondta, mondhatlak, hogy a haláloka volt nehéz szívroham, de hol meghalt, nem mondhatlak, ez a titok.
-Milyen ember volt Péter?
-Ő volt nagyon tehetséges, barátságos, vidám,... de néha volt lehangolt és hűtlen.
-Valamit hallgattam róla.
-Igen, ő sokszor megcsalta Editet. Néha volt a bűn az ő oldalán, néha volt női oldalán.
Párszor történt azt, hogy egy lány viccelt tőle, példaul azt mondta: „Péter, jöjj ma este hozzánk, senki nem lesz otthon.“ Amikor odajött, igazán nem volt senki itthon.
Tudod-e hogyan keletkezett „Ott állsz az út végen“ című dal?
-Nem.
-Ez volt így, hogy egy szép napon elcsabította Pétert egy gyönyörű nő. Maradt nála néhány nap, majdnem se nem ette, se nem itta és se nem aludta. Ő érzte mint a hetedik mennyországban, de persze jött esés a földre.
Amikor hazajött, Edit volt nagyon mérges miatt és kiabalt rá, sőt fenyegetett ezzel, hogy elmegy tőle. Aztán nem beszélgetett vele pár hét.
Ő volt nagyon szomorú és jött hozzám és mondta nekem, mit történt és hogy akarná Edittől megbocsátást. Úgy ő írta zenét és én írtam szöveget. Így született a dal.
-Még egy titoksertő kérdés: szerette Péter Editet?
-Persze, hogy igen! Ők szerették egymást. Egyszer Péter nekem mondta, hogy neki Edit állandó és más nők csak szerelmi kalandok.
-És te hogy vagy?
-Megvan, többség idő, itt vagyok Óbudai temetőn. Néha benézem Túlvilágba, néha megyek látogatni Katát.
-Miért te haltál meg?
-Jáj, én voltam már öreg és beteg. Talán tudod, hogy meghaltam éppen a születésnapomra.
-Köszönom a beszélgetésért.
-Még egy dolog: imádkozz értem, hogyan elmész előtt.
-Viszontlátásra, talán egy év múlva újrajövok.
-Örülök, csókollák, viszlát és vigyázz magadra!